Szükségünk van a mindennapi cukira!

Ha otthon a kisállat megint kiakasztotta a cukiságmérőt, elkezdett beszélni, vagy megint beszorult a tortadobozba, oszd meg velünk! Küldd be saját fotódat, videódat, vagy amit a weben láttál. Adj hozzá rövid leírást, és jelöld meg a forrást, ha nem a sajátod.

Friss cukikommentek

Elhagyta a zsebet a budapesti kölyökkenguru

2008. február 22. 06:06, mvmv komment

Az Állatkert nyugati szürke óriáskenguruinál (Macropus fuliginosus) mindkét nőstény erszényében kölyök cseperedik. A két apróság közül az idősebbik még 2007 tavaszán született. Az ellés pontos napját azonban nem tudni, mivel a kenguruk általában éjszaka ellenek, a kicsi világra jövetelének pedig csak hetekkel később vannak kívülről is látható nyomai, írja a Fővárosi Állatkert közleménye.


Más kengurukkal összehasonlítva ennél a fajnál az újszülött különösen sok időt, mintegy 8-9 hónapot tölt el az erszényben, mielőtt először kitekintene onnan. Erre a Rita nevű anyaállat erszényében cseperedő kölyök esetében december végén került sor, a napokban pedig már azt is megfigyelték a gondozók, hogy a kicsi rövid időre el is hagyta az erszényt, hogy az ugrálás tudományával ismerkedjen. A másik – Roxána nevű – kengurumama kölyke lényegesen fiatalabb, még ki sem nézett az erszényből. Március hónapban azonban várhatóan erre is sor kerül.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben a kenguruk 71 fajából három látható. Közülük a nyugati szürke óriáskenguruk nőnek a legnagyobbra: a hímek testtömege akár a 50-70 kg-ot is elérheti, bár a nőstények általában lényegesen kisebbek. Jelenleg – a két erszénylakó kölykön kívül – három felnőtt állat képviseli ezt az állatfajt Budapesten. A két nőstény, Rita (13) és Roxána (11) Budapesten születtek, a vészjósló Killer nevet viselő hím pedig 1997-ben érkezett a Rotterdami Állatkertből. Az eredetileg Dél- és Délnyugat-Ausztráliában honos kengurufaj 1983 óta folyamatosan látható Budapesten. A törzsalapító tenyészállatok annak idején Perth város állatkertjéből érkeztek a magyar fővárosba. A jelenlegi nőstények ezeknek az Ausztrálliából kapott állatoknak az unokái.


Csak a kenguru erszényes?

Az erszényeseknek valamivel több, mint 300 fajuk ismert, ám közülük csak 71 tartozik a kenguruk, illetve a patkánykenguruk közé. Az ismertebb erszényesek között van a koala, és sokan ismerik a 20. század elején kihalt erszényes farkas nevét is. Jóval kevésbé ismertek például a rókakuzuk, vagy a kuszkuszok, amelyek egyébként az Állatkertben is láthatóak. További érdekesség, hogy a közhiedelemmel ellentétben az erszényesek nemcsak Ausztráliában élnek, hanem Amerikában is őshonosak. Az oposszumok például kifejezetten újvilági elterjedésű erszényesek. A földtörténeti múltban pedig más kontinenseken, többek között Európában is előfordultak.

Hogyan születik a kiskenguru?

Az erszényesekre rendkívül rövid vemhességi idő jellemző: általában 20 és 40 nap közötti, a nyugati szürke óriáskenguru esetében éppen 30 nap. Ilyen rövid vemhesség alatt persze nincs mód arra, hogy az újszülött kellőképpen kifejlődjék, ezért az erszényesek szinte embriószerűen fejletlen, habár már lélegezni és táplálkozni képes utódokat hoznak a világra. A kölykök fejlődése ezután az erszényben folytatódik: rácsimpaszkodnak az ott található négy emlő egyikére, és az első hetekben egy pillanatra sem eresztik el. Fajtól függően 5-8 hónaposan néznek ki először az erszényből, 6-10 hónaposan hagyják el legelső alkalommal, de 1-2 hónapig még ezután is visszajárnak oda.

fotó hír állatkert kenguru kölyök

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása