Míg Ugandában a cerkófmajom volt a kedvenc állatom, Ruandában sikerült eljutnom a hegyi gorillákhoz. Belőlük már csak mintegy 700 él szabadon, mind Kongó, Ruanda és Uganda találkozásánál, így természetes közegükben csak ezekben az országokban lehet meglátogatni őket. A gorillalátogatás nem olcsó mulatság, 500 dollár az engedély, amit hónapokra előre kell lefoglalni, ugyanis ilyen árfekvés mellett is jócskán meghaladja a kereslet a kínálatot. A gorillacsaládokat csak egy-egy 8 fős csoport látogathatja meg egy nap, egy órára, így limitált a napi látogatók száma. Jelenleg Ruandában 9, Ugandában 5 család látogatható, Kongóban nem szerveznek ilyen utakat. Az engedély megszerzése csak az egyik nehézség, mert utána még el is kell hozzájuk jutni, meglehetősen járatlan utakon, sűrű őserdőben, 3000 méter tengerszint felett, hegynek felfele kaptatva. Mondanom sem kell, hogy abban a pillanatban, amikor az ember szembe találja magát egy 200 kilós ezüsthátúval, akkor nem számít se a fáradtság, se az eső, se a szúrós növények, se a magas árfekvés. Semmilyen állatkerti látogatás, olvasmány, mások által előadott élménybeszámoló nem készíti fel az embert arra az megrázó érzésre, amikor belenéz 1-2 méterről egy gorilla szemébe, az erdő közepén. Óriási élmény. A mi csoportunk ráadásul egy olyan családot látogatott, ahol volt egy 2 napos újszülött - neki csak a feje búbját láttuk, de kísértetiesen hasonlított egy hajas kisbabára. A gorillák egyáltalán nem bánták a látogatást és nagyon érdeklődően, barátságosan fogadtak minket, a felnőttek egykedvűen rágcsálták a bambuszt, a kicsik játszottak, bírkóztak, nyoma nem volt semmiféle King-Kong mítosznak. Vegetáriánus, kedves, imádnivaló mackók.
További fotók, valamint tudnivalók a gorillákról, illetve a gorilla-túráról itt" -írja Éva