Szükségünk van a mindennapi cukira!

Ha otthon a kisállat megint kiakasztotta a cukiságmérőt, elkezdett beszélni, vagy megint beszorult a tortadobozba, oszd meg velünk! Küldd be saját fotódat, videódat, vagy amit a weben láttál. Adj hozzá rövid leírást, és jelöld meg a forrást, ha nem a sajátod.

Friss cukikommentek

Cicanapló: Timi, Lemmy, Mötley I.

2011. november 01. 10:00, sixx komment

Minden azzal kezdődött, hogy a csajom megfürdette Lemmy-t. Éppen hogy csak túlvoltunk a kismiskárolásán, és amikor az utolsó varratokat szedte ki Timi (Lemmy közben úgy nézett rá, mint egy megtestesült macskaistenre) a hasából, úgy volt vele, hogy ha valamikor, akkor most kell megfürdetni a macskalyányt, mert a műtét után összevissza hugyozta magát és bele is feküdt, mint egy rendes alkoholista, csak a szeme nem forgott vérben. Vettünk macskasampont, vetettünk keresztet és összeszorítottuk a fogunkat, mert a víz+macska az álmoskönyv szerint nem jó kombináció, tán csak a Szörnyecskékben jött ki hasonlóból szarabbul az emberiség.

Nagyobbat tévedtünk, mint Rákay Karcsi a Hacktion berendelésénél, Lemmynél boldogabb élőlényt azóta sem nagyon láttam, mint akkor, amikor a mosdókagylóban pocolt, és izomból dorombolt a hátát és hasát sikáló Timinek. A kisebbik macska ott, a meglepően jó illatú macskasampontól csatakosan döntött úgy, hogy ha van valaki a házban, akiben száz százalékig lehet bízni, az Timi, mert ugye a másik macska, Mötley az főnökösködik vele és rendszeresen veri, én meg túl nagydarab vagyok ahhoz, hogy ne ijedjen meg tőlem, ha teszem azt hátulról közelítem meg. Lemmy innentől kezdve Timit tekinti főnöknek, már amennyire egy macska bárkit is annak gondol, vagy inkább egy jó barátnőnek, akinek hallgat a szavára.

Az egyik legviccesebb hozadéka ennek a barátságnak a folyamatos kommunikáció, amihez én Mötley mellett nem nagyon szoktam hozzá, mert ő inkább egy kicsit mogorva, hisztis macska, akkor szól, ha baja van, bezzeg Lemmy. Amint meglátja Timit, egyből mondja a magáét, leül elé, néz fel rá, és attól függően, hogy éppen milyen méltánytalanság érte, változó hangszínnel és hangerővel mondja el bánatát, nem kapott kaját időben, Mötley megint telefosta az almot, régen volt simogatva, és így tovább, Lemmy-nek meglepően sok mindenről van határozott elképzelése. Minden áldott nap, úgy 17:15-20 környékén megjelenik a nappaliban, leül a tévétől srégen, pont úgy, hogy a látóterünkben benne legyen, majd esküszöm megköszörüli a torkát és halk hangon elkezd nyávogni, de csak egyet-kettőt, aprót, diszkrétet, mintegy finoman jelezve, hogy ha esetleg ráérünk, ő enne.

Ezt kétszer-háromszor megismétli, közben meredten bámul ránk, és várja, hogy történjen valami. Mivel hatkor van kaja már lassan egy éve, így nem kap, ezért 17:40 környékén elkezdődik a vitustánc odakint, egyre követelőzőbb és a végén kétségbeesést sugalló virnyíkolássl kiegészítve, a macska a kajás szekrény ajtaját kaparja két manccsal, esküszöm, ha valaki ilyenkor lép be a konyhába simán elvitet minket állatkínzásért, pedig Lemmyn van vagy másfél kiló súlyfelesleg. Hatkor aztán nyílik a mennyország kapuja, ekkor már Mötley is hajlandó tiszteletét tenni a konyhában, mert ő az ilyen felvezető hisztit ki nem állja, jó, ha havonta egyszer jelzi, hogy éhes (neki vannak más heppjei, de ezekről majd máskor), és miután a két éhenkórász leült (vezényszóra, helló!), jöhet a zabálás, ami úgy másfél percig tart, mert persze nem annyira éhes Lemmy mint amennyire mutatja, csak kell neki ez a kis színház.

A vezényszóra leülés nem tudom, mennyire normális dolog macskáknál, Lemmy viszont ennél faszább kunsztot is tud: a csajom megtanította apportírozni. Fogalmam sincs, hogy ezt más macska tudja-e, de ha nem, érdemes próbálkozni, mert rendkívül mulatságos esti program. A macskáknak szoktunk mindenféle labdát meg műpatkányt vásárolni, nem azért, mert a nemzetközi kisállatjáték-gyártó maffia zsebébe szívesen toljuk a forintot, hanem mert addig sem a bútort, szőnyeget, virágot, zoknit és ágytakarót abajgatják, míg van nekik más elfoglaltságuk. A két macska teljesen más fajta játékot tolerál, Mötley-nek a keményen pattogó piros gumilabda (asszem az Ikeából) kell, focizgat vele, kergeti, betolja a tévéállvány alá, ahonnan nem tudja kiszedni, kicsit szomorkodik, ránk néz párszor segítségért, aztán hagyja a francba.

Lemmy ezzel szembe egy puha, szivárványszínű labdacsot favorizál. Timi vette észre, hogy egyre többször vette a szájába, és így mászkált a lakásban fel s alá, az sem volt ritka, hogy szépen belemártotta vizes tálkájába, ki tudja miért, tán úszni akarta tanítani. Aztán egy este a macska letette a labdát valahol Timi környékén és leült, meredten nézve a cuccot, mint egy kutya. Timi fogta a labdát es eldobta, Lemmy meg mint egy megvadult dobermann, tepert utána, beérte, felvette a kis szájába, és visszahozta, én meg ott ültem tátott szájjal, mert ilyet még nem láttam a YouTube-on sem. Jó, nem úgy hozza vissza a labdát, mint egy kutya, lábhoz, hanem kicsit távolabb ejti ki a szájából, de utána odasomfordál Timihez, és sürgető nyávogással jelzi, hogy mehet még egy kör. Velem nem is próbálkozik, ez az ő kettőjük kis közös játéka, a csajos program délutánra.

A következő posztban megnézzük, vajon a macska szereti-e a nyalókát és azt, hogyan hat egy telefonáló csaj a macskákra.

 

cicanapló

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.