Pedig milyen kedvesen buta név volt. De mégsem hívhatunk törpének egy olyan állatot, amelyik három hónapos korára három egész egyheted iPhone hosszúra megnőtt.

Az állat 3.14* iPhone hosszú (*a pontosabb mérethez katt)

Nos igen, az állat megnőtt, erősebb lett, úgy harapja a kezünket, mint jó Laci betyár a csabai kolbászt, és gyorsabban fut, mint tóthgabi benkődániel elől.

Két hete elfogyott a Rusty befogadásakor felhalmozott és kedves ismerősöktől az idők során begyűjtött felesleges alom, és pont meg voltunk szorulva idővel, ezért hipermarketben vásároltunk egy tízkilós csomósodós almot. Hát olyat csak az ellenségeimnek. Az előző - "friss" -, kisállatkereskedésben vásárolt almokat mind szagban, mind gusztustalanságfaktorban magasan felülmúlta az új alom. De ma - amikor végre kiönthettem a szaros homokot/homokos szart - végre visszatért az élet (szaga) a lakásba. Komolyan csodálkoztam azon, hogy a macska eddig szó nélkül kakált oda.

Macskaanyám, mi ez a szag?

Rustyka megkapta a második oltását, most már csak veszettség ellen nincs védve - dokibácsi mondta, hogy az ráér, amíg kijárós lesz. Végül is igaza van, addig biztos nem fog elveszni.

Viszont az oltás kicsit balul sült el - szemben az előző két tökéletes alkalommal, amikor megszúrták -, most valami érzékenybe döftek, úgyhogy a macska felvisított - majd bevonult a ketrecébe. Szegény doki ezután jött rá, hogy még kéne egy féreghajtó neki, és ki kellett szedni, Rusty egy fújtató szőrgombóccá változott, erővel kellett kivenni, szétfeszíteni a száját és leküldeni benne a gyógyszert. Egyikünk sem került be a mosolyalbumába.

Szerencsére Rustyka hamar átsiklott efelett a kis intermezzo felett, és az oltás sem hatott lórúgásként rá, mint az előző, sem a tempóból, sem az étvágyából nem vett vissza.

Rusty mostanában eszik rendesen, sőt a száraztáphoz is hozzányúl

Száraztáp mindig van neki kint, eddig szinte hozzá se nyúlt, mostanában pedig már abból is nassol (mint egy korábbi poszt kommentjeiből megtudtam, ez azt is jelenti, hogy most érett meg a száraztápra), ezt mindenképp biztató jelnek tekintjük.

Azt áruljátok még el, hogy az ágyban a lábainkat tényleg örökké harapdálni fogja? Nem múlik ez el mondjuk féléves korban? :)