Szükségünk van a mindennapi cukira!

Ha otthon a kisállat megint kiakasztotta a cukiságmérőt, elkezdett beszélni, vagy megint beszorult a tortadobozba, oszd meg velünk! Küldd be saját fotódat, videódat, vagy amit a weben láttál. Adj hozzá rövid leírást, és jelöld meg a forrást, ha nem a sajátod.

Friss cukikommentek

Idén még befogadja az Állatkert a húsvéti nyulakat

2007. április 10. 14:50, mvmv komment

"A nyuszik befogadásával s főképp azok számára próbál az intézmény segítséget nyújtani, akik önhibájukon kívül kerültek olyan helyzetbe, hogy nem tudnak a nyulakról gondoskodni" - írja a Budapesti Állatkert közleménye. A közlemény szerint az ünnep elmúltával a tapsifülesek iránti lelkesedés rendszerint alábbhagy, és ilyenkor az állatok jövője kétségessé válik. Ezeket a nyulakat sokszor inkább szórakoztató játékszernek, és nem eleven állatnak tekintik, így elég gyakori, hogy nem a jó gazda gondosságával járnak el az állat tartása során, ahogyan az állatvédelmi törvény egyébként előírná.

A húsvéti nyulakkal kapcsolatos állatvédelmi problémák miatt az intézmény minden évben azt javasolja a nyúl beszerzésén gondolkodóknak, hogy alaposan fontolják meg, tudnak-e hosszabb távon is felelős módon gondoskodni az állatokról. Azok számára, akik ennek betartása mellett nyulat vásárolnak, a kert tanácsokkal szolgál az állatok helyes tartásával kapcsolatban. Azoknak pedig, akik lemondanak az élő nyúl vásárlásáról, alternatív megoldást kínálnak az állatkerti munkatársak, húsvéti nyuszisimogatót, és jelképes nyuszi örökbefogadás formájában.

Az intézmény húsvéti nyulakkal kapcsolatos tevékenységének egyik eleme az ünnepek után a megunt nyulak befogadása. Ezt a lehetőséget voltaképpen olyan gazdik számára kínálja az Állatkert, akik önhibájukon kívül kerültek olyan helyzetbe, hogy nem tudnak gondoskodni a „tapsifülesekről” (például, mert meglepetésként kapták az állatot). A tapasztalatok alapján azonban sokan vannak azok is, akik eleve arra számítva vásárolnak nyulat, hogy az ünnepek után az Állatkert átveszi az állatokat.

Az Állatkert álláspontja szerint a felelős állattartás lenne az igazi megoldás, hiszen ha mindenki józanul mérlegelné a nyúltartással járó felelősséget, az ünnepek elmúltával nem válna kétségessé a nyuszik sorsa. Hosszabb távon ezért inkább az ilyen irányú szemléletformálásban, és nem a nyuszik befogadásában gondolkodik az intézmény. Az idei évben ugyan még az a döntés született, hogy szükség esetén az Állatkert befogadja a nyulakat, de felmerült annak lehetősége is, hogy az elkövetkező években ezt a lehetőséget már nem biztosítja a városligeti intézmény. Természetesen a kert a jövőben is tenni kíván a húsvéti nyulak védelméért, szemléletformálással, a tanácsadással, valamint az alternatív lehetőségek (nyuszisimogatás, jelképes örökbefogadás) biztosításával.

húsvét nyúl hír állatkert

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása