Végképp leszoktak az anyatejről a Fővárosi Állat- és Növénykert nyáron született leopárdkölykei: Bella, Bara és Bahar most már kizárólag csak húst esznek, írja a Budapesti Állatkert közleménye. A június 19-én napvilágot látott perzsa leopárdokat augusztus 14-e óta láthatja a közönség. Bemutatkozásuk annak idején nemcsak itthon, hanem világszerte nagy sajtóvisszhangot váltott ki, hiszen e ritka nagymacskák szaporodása igen fontos a megmentésük érdekében életre hívott állatkerti tenyészprogram szempontjából.
A három testvér között már kialakultak a testi erőben mutatkozó különbségek is, méghozzá Bahar, a hím javára, aki már most jóval termetesebb két leánytestvérénél. Emiatt a gondozóknak különösen nagy figyelmet kell fordítaniuk az etetésre, hogy ne csak a legerősebb, hanem mindenki egyformán hozzájusson az őt megillető táplálékhoz. Habár étlapjukon az anyatej helyett most már csak hús szerepel, játékosságukból mit sem veszítettek. A tigrisek szomszédságában található kifutójukban naphosszat hancúroznak Čezi, az anyaállat felügyelete mellett.
Mivel a perzsa leopárdok őshazájában a hideg és a hó sem ismeretlen, ezek a nagymacskák teljesen „télállóak”, így a hűvös decemberi napokon is a kifutóban tartózkodhatnak. A Fővárosi Állat- és Növénykert most párt keres a cseperedő leopárdkölyköknek: leginkább olyan állatkertek kerülhetnek szóba, amelyek maguk is részt vesznek a perzsa leopárdok megmentésével foglalkozó állatkerti tenyészprogramban. Az elkövetkező hónapokban azonban az ifjú leopárdokat még mindenképpen Budapesten láthatja a közönség.
A perzsa leopárd (Panthera pardus saxicolor) a leopárdok – más néven párducok – legnagyobbra növő alfaja. Nemcsak a tulajdonképpeni Perzsiában, azaz Iránban, hanem Irak, Afganisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán és Üzbegisztán, valamint Örményország területén is őshonos. Élőhelyén veszélyeztetett állatnak számít, vadon élő állományát kevesebb, mint kétezer egyedre becsülik. (fotók: Bakosi Zoltán, Budapesti Állatkert)
Friss cukikommentek