"Elöljáróban csak annyit, hogy amióta ismerjük, a Cukiság szerves része a mindennapi index-homár-hg-technet-stb szent sorozatnak, amikor egy kis lazítás belefér, mindig csekkoljuk az új szupercukikat.. és azóta sokakat rászoktattunk" - kezdte kedves levelét Márk, amit mi az örömtől kissé elpirulva ugyan, de szó szerint idézünk.
"Most jutottunk el először oda, hogy mi is küldjünk valamit, bár a kedvesemnél leledző állatsereg (3 cica, 2 kutya - sajnos jelenleg már csak 1..) eddig is szolgáltatott volna elég témát.. De ki tudja, ha kedvet kapunk, előkerülnek még a régi doboz-zacskó-papírfüggő-idióta-macskás képek, és jön a további fotóáradat."
"A sztori a következő: a május 1. körüli ballagásos hosszú hétvégének köszönhetően rokonok is érkeztek látogatóba barátnőmékhez, így Betyár (az 5 éves kan Ó-németjuhászunk) egy hétvégére remek társaságot kapott Mila személyében, aki egy Whippet. Az elején kicsit féltünk, hogy fognak kijönni egymással, mivel Betyárnál a játék nem azt jelenti a kistestű kutyákkal, mint azt ők általában szeretnék (általában 2 perc múlva nyálcsimbókként végzi a kisebbik fél). Hála istennek, a kezdeti idegesebb vakkantásokon kívül 1-2 órán belül összebarátkoztak, köszönhetően a közös labdázásnak."
"Az első, borzasztóan fejhangú vakkantásnál Betyár megszeppenve bújt a lábunk mögé (nem csodálom, mert mi is megugrottunk tőle), tehát úgy néz ki, hogy a jóval kisebb idős hölgy (hiszen Mila kb 8 éves körüli) egyből helyrerakta a viszonyt, de utána már teljesen jól megvoltak egymással. Néha ugyan pihenni is kellett, mert a Whippetek képesek ájulásig hajtani magukat, de Betyár is segített a pihenők leszervezésében, hiszen nála a játék azt is jelenti, hogy "gyűjtsünk be minden labdát, aztán oda ne adjuk".. így ha Mila nem figyelt eléggé, az ő labdája is nyálgolyókét végezte. A labdázás közti pihenőkből küldünk most nektek néhány képet, ráadásként pedig az ellenállhatatlan Betyár-féle "gumifejű cuki-nézést"."
Betyár és Mila nagy napja, bónusz gumifejű-nézéssel
2008. május 27. 07:22 komment
fotó kutya
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Friss cukikommentek