Lett egy macskám, mondom anyámnak, kicsi és foltos. Minek, kézdezett vissza jogosan, sose szeretted a macskákat. Te kutyás vagy. Igaza van valahol, mert évtizedeken át meg voltam arról győződve, hogy a macska csak azért van a világon, hogy a nyugdíjasok ne unják halálra magukat, erre tessék, bejön mellém a kocsmába egy cirka 20 centi hosszú, fekete-fehér izé, és nyávog egyre, jóvanmár, mondom neki, frissítek egyet a blogketrecen, bírd ki. Kibírta, felvettem ölbe, kapott két simogatást, és elolvadt, dorombolni kezdett, én meg készen voltam menten. Lett egy macskám.

Úgy 2 hónapos lehet, és csaj, a jóég tudja, honnan került a kocsmába, kedden ott volt a ajtóban és nyávogott, és pont engem nézett ki magának. Hétköznap délben nem túl bizalomgerjesztő a kínálat potenciális gazdákból persze, a tulajnak eleve kutyája van (az első találkozás felemásra sikerült, a kurtya örült, a cica nem, nekem meg lett egy karmolás a kézfejemen), a pultnál sorjázó törzsvendégek vagy a tévét nézik, vagy a felessükkel vívnak élet-halál harcot, így maradhattam én, mint utolsó mentsvár. Valahol jó a megérzése persze a kis dögnek, mert kölyökállattal kilóra meg lehet venni. Kapott egy kis parizert, vajas kenyeret meg kávétejszínt (kocsma, nem közért), és kifeküdt, ott a lábamnál, és dorombolva elaludt.

Este hazavittem, menet közben bevásároltam a felszerelést, kapott egy ládát, bele alommal (majd nyomd bele az orrát, javasolt a taxisofőr, oszt odahugyozik), egy kis tálkát a kajának, meg egy kétkilós zsákban macskatápot (ezt vidd, mondta a boltos, mert ez húsból van, nem kukoricából, mint az a szar viszkasz), mentem kintebb voltam ötezerrel, ejha. Oltás is kell majd neki, orvos telefonszáma beszerezve, tanár úr, én készültem. Otthon a szomszédasszony fogad (Debrecen belvárosában egy régi polgári ház, nagy udvar, körben négy lakó), terhes az egyik macska, mondja, aztán meglája a kezemben a felszerelést, a zsebemben a szőrgolyót és látom, hogy kurvára nem örül az újoncnak. Majd ki kell vágatni neki, mutogat, elég ez a hat macska nekem (az udvarban tényleg hat macska van, mind nőstény, és mind szül évente), nyugi, mondom, bent lesz nálam.

Ez a terv, én megyek reggel melózni, ő meg majd otthon ellesz magának, de az első este elbizonytalanít. A kezdeti óvatos körök után megindul a mayhem, ami elérhető távolságban van, azt meg ell rágni, le kell rángatni, el kell hurcolni, és ha lehet akkor apró darabokra cincálni. Ez vicces persze, addig, míg a számlatömböm le nem kerül az asztalról, és ha nem vagyok résen, akkor majd magyarázkodhatok az APEH-nek, hogy a) miért hiányzik két lap a tömbből, és b) miért hugyszagú az egész, mert ez az alomba pisálás/szarás nem megy elsőre, sőt, másodikra sem, pedig én megtettem mindent, láda, bele alom, bele macska, finom nótagás az orr függőleges irányú elmozdításával, minek eredményeként kicsit széttúrta a cuccot, majd kiugrott, és lekapta a cigisdobozt az asztalról.

Az első este legfurcsább mozzanata az volt amikor eltűnt a lény (neve még nincs, javaslatokat kommentben elfogadok), nem motozott sehol, idegesítő volt a csönd. Nem találom az istennek sem, aztán az ágy alatt, annak is a legtávolabbi, legsötétebb sarkában megvan, ott pislog álmosan, és kissé idegesen a zseblámpa fényében, én sem örülnék neki, igaza van. Gyere elő cica, cöcögtetés, mittudomén, semmi, nem jön. A kollégákat gyorsan végigemilezve a spárga rángatása tűnik a legmegfeleleőbb megoldásnak, de mire keresnék egy erre alkalmas izét, előjön, rámnyávog, és felugrik helyből az ölembe, ami valami kurvára lenyűgöző, akárki, akármit mond. Alszunk, én az ágyban, ő a számítógépszékemen, fene a gusztusát.

Reggel ott ült a cipőm mellett, nagyon büszke volt magára, nem hiába, mert egyrészt a előző esti vacsora úgy hatvan százalékát kihányta körbe az egyik pár mellé, a maradék negyvenet pedig a biztonság kedvéért beleszarta egy másikba. Lett egy macskám.