Óriási hibát követtem el a lakásért vívott kilátástalan küzdelemben: felengedtem az ágyra Mötley-t, pedig írta a háromezer forintos macskás könyv, meg figyelmeztettek a jóindulatú kommentelők, hogy ez olyan, mint Fernando Torrest egyedül hagyni az ötösön. A macska szeme egyet villant, kényemesen elhelyezkedett a párnámon, és elaludt. Persze ez álca volt csak, úgy tett, mint aki alszik, közben lófaszt, engem figyelt a szeme sarkából, és amikor megközelítettem az ágyat, mintegy jelzésértékűen kieresztette a karmait és jelentőségteljesen a szemembe nézett: megszívtad, gyökér, ez az ÉN ágyam.

Itt tartunk most, az ifjonc csak enni, dolgát végezni és játszani hajlandó leszállni az ágyról, pedig próbálkoztam a lepedő eltávolításával is, amit egyenesen kiröhögött. Nem azért fekszem az ágyra, mert tehénkés textil van rajta, olvastam ki a tekintetéből, hanem azért, mert kényelmesebb, mint az állatorvosi rendelőből beszerzett speciális takaró+párna kombó. Lefekvéskor persze élek erőfölényemmel (115 kg vs. 1,6 kg) és letessékelem, de ez csak átmeneti fegyvernyugvást jelent, mert a kis dög megvárja, hogy elaludjak (a horkolásból most már tízből tízszer tudja, ez mikor következik be), majd szépen felugrik a mellemre, aminél félelmetesebbet egyszerűen nem tudok elképzelni, olyan érzés, mintha Frei Tamás hirtelen azt üvöltené a fülembe, hogy igen, jól tetszett hallani, más-fél-millió-dollárba került a budikagyló az arab olajsejk villájában.

Mötley egyébként egy iszonyú játékos, sima házimacskánál hosszabb szőrű ifjú hölgy, a tegnapi állatorvosi vizitet hősiesen tűrte, pedig a fenekébe hőmérőt, a szájába féregírtót nyomtak és kapott egy kombinált védőoltást is, amitől én rettegtem, mert nem akartam azzal bemutatkozni a végtelenül kedves doktornőnek, hogy a macskám egy jól irányzott mozdulattal leszakítja a fél arcát. Semmi ilyesmi nem történt, ki is húztam magam, ilyen egy jólnevelt macska, bizony. Van egy olyan érzésem, hogy lesz ez még így sem, az ivartalanítás után biztos sokkal morózusabb lesz, de ezzel egyelőre nem foglalkozunk, messze még a január (most 3 hónapos, mint megtudtam). Az állatorvosnő és asszisztense nevét sajnos nem tudom, de csak ajánlani tudom őket, a honlapjuk itt található, Debrecenben, a Hatvan u. 59. szám alatt vannak.

Ami a táplálkozást illeti, a konzervről már úgy tűnik, leszokott a kolléga, bár rohadtul nem mindegy mit teszek elé, a Whiskast kifejezetten rühelli, amikor felöntöttem a száraz tápot egy kis tejjel (valaki ezt a trükköt javasolta), csak azt értem el vele, hogy kilefetyelte a tejet, a többi cuccot otthagyta, az meg reggelre jól rászáradt a pikli oldalára. A Royal Canin-táplálék viszont tényleg tud valamit, ezt azonnal befalja, szóval eldőlt a nagy kérdés, a hét hat napján ezt kapja majd, vasárnap meg duhajkodunk, és kap egy kis tasakos izét is, hadd legyen karácsony.

Az előző posztban mutatott, "vödörben a macska" képhez egy apró kiegészítés: rájött, hogy ha beleugrik, és onnan nyávog, akkor nem látom elsőre, hogy hol van, így megközelítem a piros műanyag vödröt, mire ő azonnal kiugrik (ijesztgetés jellegel?) és elszalad - kezdődik a fogócska a lakásban, mert ilyenkor addig nem nyugszik, míg el nem kapom, ő meg jól bele nem haraphat a kezembe. Kíváncsi vagyok, mit szólna ahhoz, ha egyszer én harapnék bele, mondjuk a farkába. Érdekes apróság: a Dexter című sorozatot előszeretettel nézi velem együtt, de a Szökésre nem bírom rávenni. Fejlett kritikai érzék?