Szükségünk van a mindennapi cukira!

Ha otthon a kisállat megint kiakasztotta a cukiságmérőt, elkezdett beszélni, vagy megint beszorult a tortadobozba, oszd meg velünk! Küldd be saját fotódat, videódat, vagy amit a weben láttál. Adj hozzá rövid leírást, és jelöld meg a forrást, ha nem a sajátod.

Friss cukikommentek

Oroszlán lett a kis orrszarvú

2008. november 27. 13:02, gabriseszter+munkvera komment

Az október 22-én született kis orrszarvú mától a Lisimba, azaz oroszlán névre hallgat. A névadó ceremónia alatt a kis vastagbőrű egy kicsit rohangált anyukája körül, majd megunva a bulit, egyszerűen elaludt, gondozója hiába próbálta pózolásra bírni.

A bébit ezentúl már nemcsak a kifutón, de az istállóban is szabad szemmel láthatják az érdeklődők - eddig ugyanis olyan fiatal volt, hogy a dolgozók jobbnak látták, ha a nagyközönség csak monitoron keresztül figyeli őt. Elbontják azt a falat is, ami eddig az orrszarvúk részét elzárta a látogatóktól a Szavannaházban.

A kis orrszarvú körülbelül 50 kilósan született, de mára körülbelül 30 kilót gyarapodott. A pontos súlyát még nem tudni, hiszen a mérlegeléshez el kéne választani az anyukájától, amit még nem kockáztatnak meg a gondozók. Felnőtt súlyát 3-4 évesen éri majd el, akkorra 2 és fél tonnát is nyomhat.

hír állatkert orrszarvú kölyök

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása