A menhelyről gazdihoz kerülő kutyák történetei különösen kedvesek szívünknek, főleg ha nem kölyök, hanem felnőtt állatokról van szó. Barbi levelében nem is egy, hanem kettő szerencsés blöki történetét írta meg nekünk.

"Durván 2 hónappal ezelőtt elpusztult az egyik kutyánk, és a család úgy döntött, hogy menhelyről hozunk ki "utánpótlást". A menhelyen (Mentsvár, Kecskemét) sétálgatva úgy éreztem, hogy valamiért hátrafelé kell mennem, és igen, ott megpillantottam az akkor még névtelen, ámbár mára már Huba névre hallgató vizsla mixet.

Huba, az úriember

Megsimogattam, szerelembe estünk, azonban csak másnap volt lehetőségünk elhozni őt. Miközben én Hubával incselkedtem, anyukám a másik boxban kiszúrt egy szintén vizslakombót - aki ma már Tas névre hallgat -, és titkos románcuk megszületett.

Másnap, amikor apukám elment a kis hülyékért, mesélték a gondozók, hogy Huba, amióta elmentünk, bevonult az óljába, és azóta sír. Szegényke előtt elhúztam a mézesmadzagot, hogy elmehet onnan, és azt hitte, hogy cserben hagytam. A végén apu elhozta mindkét őrültet, akik azóta nagy barátságban leledzenek, és pusztínak mindent amit érnek.

Tas, a fetrengős

Első nap azzal indítottak, hogy lelógtak a pincébe, és szétszórtak 10 kilónyi virágföldet. A menhely adatlapján mindkettőjüknél az szerepelt, hogy félénkek, nos azóta ezt rendesen kinőtték. Tas egy igazi bolond, aki ha nagyobb felületű füves avagy homokos területet lát, rögtön fetrengeni kezd, Huba azonban igazi kimért úriember, akivel "azóta" is igen különleges a kapcsolatunk, "a mami szava szent". Mindkettőjükre jellemző, hogy imádnak sétálni, mindent levadásznának, és hatalmas mozgásigénnyel rendelkeznek. Olvadazzatok!

Üdv: Barbi"