Lassan egy hónapja élünk együtt Mötley-vel, a fekete-fehér nősténycicával, és az első hetek rácsodálkozása után mostanra jutottam el odáig, hogy engem már nem nagyon lehet semmivel meglepni. Illetve de, így, hogy a lakásban ott van velem egy 4 hónapos kölyökmacska, az udaron élő kifejlett példányokra állandóan rácsodálkozom, hogy milyen kibaszott nagyra megnőnek ezek az állatok. És félek, hogy ha az enyém is ekkora lesz, akkor már hiába pakolok fel mindent a polc tetejáre, onnan is leszedi magának, és szétrágja, mint tegnap az iPod-fülhallgatóját, a Toblerone-dobozt és egy DVD-tokot.

A napi rutin korábban sokkal nyugisabb volt, a melóból hazaérve ott várt az ajtóban, kicsit hozzámdörgölte magát, és elkezdett rinyálni a kajáért, mert persze nem bírom megállni, hogy a nappal kitett szárazkaja után este ne adjak neki egy konzervet is, tudom, megérdemlem. Ami a kaját illeti, nem minennapi kifinomultsággal válogat a különböző cuccok között a kis dög: a Friskies éa a Kitekat esélytelen, a Purina One, a Whiskas jobb híján elfogy, a nyerő meg a Royal Canin. Kibaszásból egy nap összekevertem neki három fajtát, estére a tálkában csak a Friskies maradt és a Whiskasból pár szem, valahogy kiette a Royal Canin tápot belőle, kár, hogy nem vettem videóra a műveletet. Konzervből a Sheba ízlik neki legjobban, és természetesen az összes konyhai maradék, kivéve a tejfölt, amiről pedig az Indul a bakterház óta azt hittem, a macskák szeretik. Ez nem.

A mostani rutin, hogy visszakanyarodjunk az elsőző bekezdésben említettekhez, az, hogy hazajövök, ő meg rám ugrik, köröm kint, fül hátracsapva, ahogy az egy zsákmányállatnak kijár, az arcán félreérthetetlen a szándék: meg foglak enni. Ez megy egy ideig, utána kaja, majd hörgés jön, teli hassal nem lehet vadászni persze, ilyenkor odaslattyog a székem mellé, és diszkrét nyávogással jelzi, hogy ha lehet, ugyan vegyem már fel ölbe, és simogassam, nem fog harapni. Ezek a nyugodt percek jók, én nézem a tévét, ő meg kellemesen eldorombolgat magának, de aztán óhatatlanul jön a bekattanás, leugrik az ölemből, és nekilát leamortizálni az egész lakást.

A főellenség a szárító és a rajta száradó ruha, ebből a lehető legrövidebb idő alatt próbál minél többet lerángatni, és látványosan megsértődik, ha elkapom a grabancát, és gyakorlott kutyatartóként a nem szabad bazmeg üvöltéssel próbálom jobb belátásra bírni - ami természetesen nem műküdik, bezzeg a vizslám hallgat rá. Jó, a trauma (nagy izé megragad és felemel, majd üvölt) után nyugalmi állapot, és csak óvatos próbálkozás következik, egy-egy jókor elengedett MÖTLEY!!! segít jó belátásra bírni, de csak addig, míg otthon vagyok - nappal a lakásban ő az úr, és lecibál mindent.

Az esti móka akkor kezdődik (neki), amikor én már félálomban vagyok, valamilyen ismeretlen oknál fogva úgy van vele, hogy az ágyról lelógó kar az egyenlő a kaparófával, amin a körmöket lehet erősíteni, pedig ez hatalmas tévedés. A baj az, hogy félálomból arra ébredni, hogy tíz köröm mélyed az ember alkarjába, az ilyen háborúmentes időkben a lehető legnagyobb trauma nekem, remélem, hogy ebből a korszakból hamar kinő ez a kis rohadék, mert ha nem, akkor nem leszünk jóban. Néha végignézem, ahogy átmegy vadász-üzemmódba, lelapul a földre, és meredten bámulja a karom, majd nagyon lassan elkezd egyre közelebb lopózni, és hirtelen ugrik egyet - ha nem rántom el a karom, akkor jön a fent említett karmolászás kiegészítve pár emeberesebb harapással.

A mosógép mellesleg nagyszerű találmány, üresen a legjobb búvóhely, tehát ha felmegy bennem a pumpa, akkor hanyatt-homlok odarohan, és beugrik a dobba, nem mintha ott nem tudnám elkapni, de hallgatólagos megegyezés van köztünk, ez a macska Svájca, a semleges szektor, ahol nem küzdünk. Amikor bekapcsolom a gépet, akkor másfélórás nyugalom költözik a lakásra, Mötley ugyanis leül a zörgő szerkezet elé, és az istennek nem hajlandó onnan elmozdulni, megbabonázva nézi, ahogy forog benne a ruha, és még a hangzavar sem riasztja el, pedig a porszívótól legszivesebben a világból kiszaladna. A követező nagy kaland az ivartalanítás lesz, kiváncsi vagyok, miben változik a személyisége, már ha.

(Kölyökálattal együtt élni csupa móka és kacagás. Sixx izgalmas beszámolói megihlettek bennünket és reméljük Önöket is: ha nemrégiben kezdett közös életet bármilyen szőrös-tollas-pikkelyes-pucér állatkával, vagy mostanában tervezi, hogy egy kölyökállattal romboltatja le otthonát, írjon naplót kalandjairól a Cukiságra! Ha kedvet kapott heti egy bejegyzést publikálni nálunk, írjon egy próbaposztot ide. A beválogatott olvasóinknak a dicsőség és az ismertség mellé természetesen a jól megérdemelt cukipóló is jár. A szerk.)