Kórházban van Mötley. Az első ijedtségen túl, racionálisan értékelve a dolgot, lehetett volna nagyobb baj is, de az ember sok mindenre képes akkor, amikor a négyhónapos kölyökcicája olyan iszonyatos hangokat ad ki, hogy a háta beleborsódzik, csak arra nem, hogy higgadtan értékelje az eseményeket.

Az egész tegnap este tízkor kezdődött, egy Pantera DVD-vel és az esti grillcsirke maradványaival: az előbbit a DVD-lejátszóba helyeztem, oszthadszójjon, az utóbbit meg kint felejtettem a konyhapulton (amatőr hiba), amire Mötley azonnal lecsapott, pedig előtte evett Sheba konzervet, amit szeret, miért ne szeretné, kibaszott drága mulatság (a grillcsirke is az). A puffanásra, és a rettentő, gyermeksírásra emlékeztető kétségbeesett üvöltésre eszméltem, kirohanva a konyhába egy három lábon ugráló macska fogadott, ahogy próbált a szemetes mögött egy sötét sarokba bújni, gondolom a proverbiális sebet nyalogatni, vagy mi, mindenesetre alig tudtam kiédesgetni onnan.

A jobb hátsó láb sérült, ezt óvatos tapintással megállapítottam, a sikoltozás ekkorra csendes hörgéssé csendesedett, így hívtam az állatorvost, ügyeletet, taxit, aztán rekonstruáltam az eseményeket: a pult a sztenderd egyméteres magasságban, szóval onnan nemigen eshetett ekkorát, viszont az obligát konyhaszekrény helyére felszerelt polc már sokkal magasabban, úgy 150-160 cm magasságában van, valószínűleg ott látott meg valamit, ami megtetszett, mert biztos csörög, a fene essen bele, az kell neki, hogy csörögjön, nem is a grillcsirke (az szerintem csak a szag miatt volt katalizátora az eseményeknek).

A Pantera megzavarhatta őkelmét, elég hangos volt, rendben, bevallom, szeretem a metált lekoppolni. Megrettenhetett, megcsúszhatott, és a polcról lezúgva nem tudott már megkapaszkodni a pultban, a körömnyomokat megtaláltam, tehát a szándék megvolt, csak valahogy nem jött össze a dolog. A kórházban a doki először a lábát nézte meg, ami nem ment konfliktusmentesen, de túléltük, igen, fáj neki, de elmozdulás nincs (hálistennek), röntgen nélkül egyelőre ennyi, az majd csak reggel. Valami azonban gyanús volt az egyébként iszonyú rendes dokinak, mert felemelte Mötley-t, és megkérdezte hogy a hasa, az mindig ilyen? Atyaúristen, féloldalt kidomborodik, mint egy elcseszett sörhas, ez meg mi?

Sérv, az. Pontosabban a hasfala szakadhatott ki, és a belszervek kitüremkednek (ezen a ponton az ájulás kerülgetett, sajnos nagyon vizuális típus vagyok), és ez nem jó. Ezt mondjuk én is sejtettem, a vietmnámi háborúban játszódó amerikai filmekben mindig van legalább egy olyan jelenet, amiben az egyik mellékszereplőnek kézzel tömködik vissza a beleit, márpedig ha azok (a belek, mármint) jó helyen lennének a hasüregen kívül, akkor nem lenne ilyen lelkes a bajtárs, és csak legyintene, sebaj, John, jó az így is, legfeljebb nem veszel fel zakót egy ideig. 

Ezzel mit lehet kezdeni akkor, kérdem, és közben majdnem sírok, mert kis drága közelebb kúszik hozzám a borzasztó látványt nyújtó fémasztalon (középen egy vájat, nem akarom tudni, miért) és próbál dorombolni, bocs, mondja a tekintete, nekem a csillogós kellett, ne tedd olyan magasra. Műtét lesz, nem egy nagy vasziszdasz, visszapakolunk mindent, és olyan lesz, mint újkorában. Jó, legyen az, csak tessék megjavítani, mert nekem kell, hogy valaki éjjel karmolássza a karom.

Kapott egy kábító injekciót, amitől nyitott szemmel és kilógó nyelvvel elaludt/kábult, iszonyú groteszk és ijesztő látvány ilyenkor egy állat, hát még ha nincs 3 kiló sem, és elfér az ember két tenyerében (nagy kezem van). A kábítás alatt a térdét néztük meg jobban (illetve nézte a doki, én csak álltam tehetetenül), nemigen lesz itt törés, reggel meglátjuk, most mi legyen, hazaviszi? A baj csak az, hogy Murphy kolléga törvényeinek megfelelően nekem ma reggel fel kellett jönnöm Pestre, így ment volna vendégségbe a cica, de ilyen állapotban ez kivitelezhetetlen.

A debreceni Állatkórházban azonban vannak annyira jó fejek, hogy ott lehet ilyenkor hagyni a kis beteget, megőrzik, mire visszaér a gazda, és meggyógyítják, persze nem ingyen, de kit érdekel. Reggel hív a doki, megvolt az első vizsgálat, röntgen nem kell, mert már terheli a lábát, tehát törés nemigen van, de ha mégis baj lenne péntekig, akkor megműtik - a hasfalat azonban műteni kell, ne tessék aggódni, nem lesz semmi baj (a hangom biztos elcsuklott, vagy valami). És felhívtak a műtét után is, hősiesen viselkedett a cica, semmi gond nincs, csak részleges a szakadás, és fura, de örökletesen vékony az izom a hasfalon, ez van, óvatosabban a nagy magasságokkal. Oké, nem lesz belőle Iszinbajeva, de pénteken már jön haza. Majd ugrál az ágyról. Szülői felügyelet melett, persze.