Ismét itthon Mötley, kissé megviselve és idegesen, de legalább egy darabban. A kórházban nagyon jókat mondtak róla, bár "virnyíkolt állandóan", persze, hogy virnyíkolt, be volt zárva egy kis ketrecbe, én is üvöltenék. A csajommal mentünk érte, és egycsapásra összemelegedtek, míg én a számlát rendeztem, Möt már el is helyezkedett Anna ölében, és hangosan dorombolt, helyes.

Elég mókás és/vagy szánalmas látványt nyújt a leborotvált oldalával (tényleg, milyen gyorsan nő vissza a szőr???) fején ezzel a hogyishívjákkal, ami mindenben akadályozza szerencsétlent, pont úgy jár-kel a lakásban, mint én, amikor be vagyok nyomva, valahogy nem találja el az irányokat, és néha nekimegy az asztal szélének. Nem tud mosakodni sem persze, ami elég kellemetlen, mert egyszerűen félelmetes, mennyire mocskos lett a bundája három nap nem mosakodás alatt, szegénykém nyalogatná magát, de csak a műanyag izé belsejét takarítja lelkesen, ilyenkor odatartom az ujjamat neki, hogy az illúzió legalább meglegyen.

A lábát is húzza még egy picit, de nem feltűnően, a dokik szerint azzal nem lesz gáz, csak figyeljünk, hogy a varratokat ne kezdje el a hátsó lábával kiszedni, bízzuk azt szakemberre majd 24-én délelőtt. Oké, én benne vagyok. Mivel ebben a helyzetben sem a galacsinkergetés, sem a kezöünk karmolása-harapása kombó nem kivitelezhető, így alszik állandóan, és zabál, most persze konzervet kap, mert beteg, nekem se háztartási kekszet hozzanak a rokonok, hanem Milka csokit, ha egyszer bevisznek. Az ágyba valahogy felkínlódta magát, befeküdt közénk, majd elégedett dorombolással elaludt, úgy látom lesz még dolgunk a neveléssel, de majd csak ha meggyógyult. Addig mindent lehet.