Ezt a posztot főleg a macskatartók legaljasabb, de egyben leghatékonyabb fegyverének, a macska resetelésének/rebootjának szenteltem volna, de a természet beleköpött a levesbe, mert Mötley egyszer csak nagylány lett. Ha nem lennék amatőr macskatartó és persze ha jobban odafigyeltem volna a jelekre, akkor most nyugodtan nézhetném végig, ahogy az Arizona Cardinals csapata az esélytelenek minden nyugalmával felvértezve agyonvágja a Philadelphia Eagles legénységét (NFL konferenciadöntő), ehelyett vagy felveszem a tévét kopphangerőre, vagy hallagtom a szerenádot, mert a tüzelő macska kibaszott hangos bír lenni.

Az állatorvos az első vizsgálatnál februárra lőtte be az ivarérést, végül is csak 13 napot tévedett, ez valahol belefér a tűréshatárba, mert a neten is nagyon tág intervallumokat határoznak meg a különböző szaklapok, bár itt megjósolták a történteket, kár, hogy csak ma olvastam a szemet bántó honlapot (kék alapon fehér betűk? wtf?). Szóval nem jött be a kivárás, a macska dugni akar, de nagyon, én meg kissé kényelmetlenül érzem magam, mert néha úgy érzem, mintha engem pécézett volna ki alanyként (a "ha ló nincs" elv a macskáknál is működik), szóval teljes a kétségbeesés. Szombaton volt az első olyan nap, amikor láttam, hogy valami nem stimmel, a szokásos őrült rohanásos hiszti mintha tovább tartott volna, és jöttek a fura testhelyzetek, a földre lapulás, meg a fenék égbe tolása, ezt elsőre valami beteg dolognak tartottam, és belenéztem oda, ahova nem kéne, erre Mötley iszonyatosan felháborodott, és nem jött a közelembe vagy tíz percig, micsoda gyökér lehetek én a szemében, jézusom.

Szóval most ez a gyermeksírásra kísértetiesen hasonló vinnyogás van műsoron, meg az ajtó kapirgálása, majd hirtelen váltással a lábamnak való erőteljes dörgölőzés, majd go to 1, repeat. Holnap délutánig ennek nem lesz megoldása, az tuti, az állatorvos meg vagy azt mondja, hogy csináljuk, vagy ad időpontot, de ha ez utóbbi jön, akkor remélem, hogy Mötley feladja a dolgot, és nem fog két-három napon át folyamatosan a szomszéd kandúr után ácsingózni, mert így aludni nemigen fogok, az meg káros az idegrendszeremre.

Ami a reset/reboot dolgot illeti, rájöttem, hogy amikor már nagyon elviselhetetlenül tuskó a macska, azaz direkt belém karmol és megharapja az orrom, amikor én csak puszit akarok, akkor meg kell fogni a grabancát, mint ahogy a muter tette jó régen, amikor hurcolta a kis dögöt kölyökkorában, és hoppácsak, a macska elernyed, mintha valami ősi ösztön kattanna be, a két mellső lába fityeg, a hátsókat felhúzza, a szem üveges lesz, és kikapcsol, olyan, mit a Windosban a kékhalál, a Mac OSX-ben a színes strandlabda, nem történik semmi, karmok vissza, színtiszta nyugalom. Ilyenkor ha leteszem, akkor kell neki vagy 2 másodperc, hogy a rendszer felálljon, és ha szerencsém van, akkor ez rendes reboot, törlődött a memória, és elfelejtette, hogy nettó 10 másodperce még az ujjamat rágta izomból, csak fekszik és dorombol.

Akor viszont, ha nem megfelelő ütemben és/vagy helyen ragadjuk meg a célmacska grabancát, akkor hibernálásba kapcsol, lementi a memória tartalmát a merevlemezre, és a reboot után onnan folytatja, ahol abbahagyta, füleket hátracsapva ugrik a legközelebbi végtagra, káromkodás indul. Nem tudom, hogy ez a vakuzás (copyright by Man in Black) mennyire káros (nemigen lehet az), és hányszor lehet a kis vadóc agyát törölni, de mostanra azért már tartok ott, hogy tízből nyolcszor sikerül úgy megfogni, hogy utána van két nyugodt percem.