A Fővárosi Állat- és Növénykertben hagyományosan április elsejével változnak a különféle belépőjegyek árai. Az árváltozás ugyan a legtöbb intézménynél általában az árak emelkedését szokta jelenteni, ám az Állatkert esetében tavaly csökkentek a jegyek árai, és természetesen volt olyan év is, hogy a jegyárak változatlanok maradtak. Az idei évben a belépti díjak mérsékelt emelésére kényszerül az Állatkert, így a felnőttjegy ára 160, a gyermekek, diákok és nyugdíjasok részére váltható jegy ára pedig 100 forinttal emelkedik április elsejétől.
A két felnőtt és két gyermek belépésére jogosító kedvezményes családi jegy 4800 helyett 5290 forint lesz, ám ez még mindig alacsonyabb a tavalyelőtti, 5500 forintos árnál. Jelentős mértékben csökken az éves bérletek ára: ötnél több látogatásnál már érdemesebb bérletet váltani, fogalmaz az állatkert közleménye. A különböző típusú belépőjegyek árának egymáshoz viszonyított arányában természetesen továbbra is megmarad az a rendszer, amely külön kedvezményeket nyújt a családoknak (különösen a nagycsaládoknak), a csoportosan érkezőknek, valamint a fogyatékossággal élő embereknek. A pedagógusok, akiknek tavaly ősz óta nem kell fizetniük a belépőjegyért, továbbra is díjmentesen látogathatják a városligeti intézményt.
Néhány ár április 1-től:
Felnőttjegy: 1850 forint
Gyermek-diák-nyugdíjasjegy: 1290 forint
Kedvezményes családi jegy (2 felnőtt + 2 gyermek részére): 5290 forint
Friss cukikommentek