Először születtek Magyarországon Mhorr gazellák a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az idősebbik, nősténynek bizonyult gida április 6-án, a fiatalabbik, hím állat pedig április 21-én látta meg a napvilágot. Sajnos az anyaállatok – mindkettőjüknek ez volt az első ellése – túlságosan tapasztalatlannak bizonyultak, így az állatgondozóknak be kell segíteniük a kicsik táplálásába, írja az állatkert közleménye. Ettől eltekintve viszont a csapat befogadta a kicsiket, így azok a felnőttekkel közös térben láthatóak.
A Mhorr gazella voltaképpen a dámgazella (Gazella dama) egyik alfaja. A dámgazella egykor általánosan elterjedt fajnak számított a Szahara nyugati felében, ma azonban csak Mali, Niger és Csád területén, illetve alkalmanként Algéria déli, Malival és Nigerrel határos vidékén fordul elő vadon. A Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) minősítési rendszerében kritikusan veszélyeztetett fajnak számít, a vadonban csupán 500 egyed él ebből az állatfajból. A dámgazella négy alfaja közül az eredetileg Marokkó és Nyugat-Szahara területén őshonos Mhorr gazella (Gazella dama mhorr) a legritkább, olyannyira, hogy ebből az alfajból ma már egyetlen példány sem maradt a szabad természetben. Állatkertekben összesen 141 egyed él, ez jelenti ma a Mhorr gazellák teljes világállományát.
A 21 állatkert közül, ahol Mhorr gazellák élnek, 12 található Európában. Magyarországon csak Budapesten láthatók ilyen gazellák. A Fővárosi Állat- és Növénykert egyébként a tavalyi évben szerezte be a felnőtt tenyészállatokat az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA) által fenntartott állatkerti fajmegmentő tenyészprogram (EEP) keretében. Összesen öt állat – négy nőstény és egy hím – került az akkor megnyíló Szavannakifutóba. A felnőttek, és velük együtt immár a kicsik is, mind a belső istállóban, mind a külső kifutóban megtekinthetőek, attól függően, hogy a csapat épp hol tartózkodik.
Friss cukikommentek