Két évtized után először láthat kis krokodilokat a Fővárosi Állat- és Növénykert közönsége. A három nílusi krokodil július 2-án kelt ki a tojásból, és mostantól már a nagyközönség is megtekintheti őket a Pálmaház egyik oldalszárnyában. A három kicsi nemét most még nem tudni, így egyelőre nevet sem kaptak.
A gondozók háromnaponta etetik őket – tehát gyakrabban, mint a felnőtt állatokat – táplálékuk ebben a korban apróhalból és rovarokból áll. Kis krokodilok világra jövetelére utoljára az 1980-as években volt példa a városligeti intézményben. Ennek egyszerű oka az volt, hogy Öcsi, a negyven esztendős hím krokodil hosszú éveken át magányosan élt a Pálmaház egyik oldalszárnyában. Az 1934-ben lebontott, de a régi – 1912-es tervek alapján – 2006 őszére újra felépített Krokodilház megnyitásakor Öcsi nemcsak tágasabb helyet, hanem egy nálánál fiatalabb párt is kapott.
A Bécsből érkezett nőstényt Panninak nevezték el. Az ő frigyük eredményeként keltek ki a most bemutatásra kerülő kis krokodilok. A nílusi krokodil (Crocodylus niloticus) nemcsak a Nílusban, hanem Afrikának a Szaharától délre eső területein szinte mindenütt előfordul, ahol megfelelő folyókat vagy állóvizeket talál. A párzás után két hónappal a nőstények a parti fövenybe, homokba ássák el tojásaikat, állatkerti körülmények között azonban a tojások kiköltése legtöbbször mesterséges úton történik.
A krokodil fiókák három hónap elteltével kelnek ki a tojásból, hosszuk ekkor 30 cm körüli. A kicsiknek már kikeléskor vannak fogaik, így azonnal képesek önállóan táplálkozni. Ennek ellenére az anyaállat rendszerint egy évnél is tovább velük marad, elsősorban azért, hogy más ragadozókkal szemben megvédelmezze a kis méretük miatt egyébként meglehetősen védtelen apróságokat.
Friss cukikommentek