Péntek este óta vándorcirkuszom három fősre bővült, Mötley, az egyéves macskanő megkapta maga mellé társalkodónőnek/rongybabának Lemmyt, a 11 hetes macskalányt, én meg azóta nem tudok nyugodtan aludni, de erről csak én tehetek, nem ők, hiszen a kedves kommentelők figyelmeztettek rá, hogy ez nem olyan, mint amikor a kocsmába új alkesz jön és menten van valami közös téma, hanem inkább egy elhúzódó háború, aminek a vége remélhetőleg fegyverszünet, hosszabb távon pedig békekötés lesz, de ne szaladjunk előre ennyire.

Lemmyt egy nagyon kedves kollégám még kedvesebb ismerőse hozta csinos utazódobozban, barátságos, bújós, dorombolós, kaptam a jellemrajzot a fehér mellényes és zoknis fekete kiscica mellé, és tényleg az, bár azt ki nem állhatja ha én veszem ölbe, azt viszont nagyon bírta, amikor az excsajom, aki volt olyan jófej, hogy eljött segíteni az első napokban, ölbe vette és a füle tövét vakargatta, még hogy nincs nemzetközi női összeesküvés, muhaha. A dobozból simán kijött a kicsi, amire Mötley nem a várható felháborodással reagált, én azt hittem, hogy ott, az előszobában esik neki az újoncnak, és készenlétben álltam, pattanásig megfeszült, hájnak álcázott izmokkal.

Möt azonban simán sokkot kapott, és köpni-fújni nem bírt az arcátlanság láttán, nézett rám felháborodottan és kissé értetlenkedve, hogy ezt így most hogy is gondoltam. Érted teszem, mondtam, hogy ne unatkozzál, amikor nem vagyok itt, de beszélhettem én neki, elvonult az új lakás legtávolabbi sarkába, és onnan figyelte, amint Lemmy bejárja az új birodalmát. Annál viccesebb, mint amikor egy kismacska valamitől megretten, nem nagyon van, Lemmy konkrétan két métert ugrott oldalvájszt, amikor Mötley egy figyelmeztető lövésnek szánt rohammal elszáguldott mellette, és kiment a konyhába (mert ott nem volt új macska ugye).

Az első óra után Lemmy a nappali kanapéját nézte ki magának, Mötley meg Lemmyt, ami eleinte csak óvatos szagolgatásból állt, amiről azt hittem, hogy a macskák közötti civilizált párbeszéd egyik válfaja, jó estét, kiskedves, én volnék a másik macska itten, de nem feltétlenül erről volt szó, mert (miközben ezt írom, Lemmy egy cigarettásdobozról leszedett celoféánpapírba dugta a fejét az asztal alatt, ez nagyon vicces) míg Mötley szagolgathatta a minden ízében remegő kismacskát, az nem tehette meg ugyanezt, mert kapott két egyforma pofont, amolyan miheztartás végett. Itt jöttünk rá Annával, hogy az összeszoktatás nem lesz olyan egyszerű, mint gondoltam, a fejleményekről még a héten beszámolok.