Mentett sünöket engedtek szabadon a Fővárosi Állat- és Növénykert munkatársai a Pilis hegységben, írta nekünk Hanga Zoltán, az állatkert sajtószóvivője. Az állatokat jóakaratú emberek hozták be a kertbe még a tavalyi év folyamán. Miután sikeresen átteleltek, a megfelelő kondíciójú egyedeket visszaengedték a szabad természetbe.
A városligeti intézmény hosszú évek óta foglalkozik a bajba jutott sünök mentésével. A behozott állatok között rendszerint elárvult fiatalok, sérült – pl. kutyák által megmart – egyedek, illetve olyan állatok akadnak, amelyek valamilyen okból nem tudtak felkészülni a télre.
A tavasz beköszöntével azokat a sünöket, amelyek kondíciója ezt lehetővé teszi, visszaengedik a szabad természetbe. Erre a tavalyi évben a Börzsönyben, idén pedig a Pilis hegységben került sor. A sünök közül tizenöt állat bizonyult alkalmasnak az elengedésre, őket – a Duna-Ipoly Nemzeti Parkkal egyeztetve – a Pankos-tető mellett engedték szabadon az Állatkert természetvédelmi mentőhelyének munkatársai.
A keleti sün (Erinaceus roumanicus) szinte az egész ország területén elterjedt faj, amely általában az erdős területeket kedveli. Védett fajnak számít, eszmei értéke 10.000 Ft. Közismert jellegzetessége, hogy veszély esetén összegömbölyödve, a testén viselt kb. 16 ezer tüske segítségével igyekszik megvédeni magát. Ez a védelmi mechanizmus a legtöbb ragadozó kedvét elveszi a sünlakomától, habár az uhu és a vaddisznó ellen legtöbbször hatástalannak bizonyul. A sünök éjjel aktívak, éjszakánként komoly távolságokat tesznek meg táplálék után kutatva. Étlapjukon főként apró gerinctelenek, kisebb gerinces állatok szerepelnek. A téli időszakban védett búvóhelyet keresnek, és testhőmérsékletüket 4-5 °C-ra lecsökkentve téli álomba merülnek. A télhez készülődő sünök közül sajnos sok elpusztul a kiskertekben összegereblyézett őszi avarban. Az ilyen kupacokba ugyanis gyakran bevackolják magukat, és ha a kerttulajdonos esetleg felgyújtja az avart, a sünök „máglyahalált halnak”. Éppen ezért fontos az avarkupac átvizsgálása az elégetés előtt.
Fotók: Bagosi Zoltán
Friss cukikommentek