Szükségünk van a mindennapi cukira!

Ha otthon a kisállat megint kiakasztotta a cukiságmérőt, elkezdett beszélni, vagy megint beszorult a tortadobozba, oszd meg velünk! Küldd be saját fotódat, videódat, vagy amit a weben láttál. Adj hozzá rövid leírást, és jelöld meg a forrást, ha nem a sajátod.

Friss cukikommentek

A szitatunga egy antilop, és éppen borja van

2010. június 23. 08:26, mvmv komment

Újabb kisállat született a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Ezúttal a ritka afrikai antilopfaj, a szitatunga szaporodott. A borjú június 7-én született, ám jelenleg még csak a szurikáták melletti istállóépület betekintőablakán át láthatja a közönség.

A szitatungák meglehetősen félős állatok, így a gondozók nem sietik el a kicsi megfogását, ami ahhoz lenne szükséges, hogy például a nemét kétséget kizáróan megállapítsák. Ezért aztán nevet sem kapott mindeddig. A kicsi szülei közül az anya – Teri – a Varsói Állatkertből érkezett, a Peti nevű apaállat pedig a Prágai Állatkert tenyészetéből való. A mostani borjú egyébként Teri első utódja, hiszen az anyaállat idén még csak három esztendős. A kicsi világra jövetele azért is nagy öröm, mert Budapesten korábban csak évtizedekkel ezelőtt láthatta a közönség ezt a ritka antilopfajt, egészen tavalyig, amikor a mostani felnőtt állatok Budapestre érkeztek.

A szitatunga (Tragelaphus spekii) – néha hívják szitutungának is – a csavartszarvú antilopok közé tartozik. Neve a bantu nyelvek szókészletéből ered, és szinte minden európai nyelven ugyanígy nevezik. A faj Közép-Afrikában honos, Kameruntól Tanzániáig, illetve Szudántól Botswanáig számos afrikai országban előfordul. Az Állatkertben látható alfaj (T. s. gratus) történetesen Botswana és Zambia lakója. A szitatunga természettudományos felfedezése Philip L. Sclater (1829-1913) brit jogász és zoológus nevéhez fűződik. A kifejlett állatok tömege – ivartól, életkortól és tápláltságtól függően – 50 és 125 kg közötti, hosszuk 115-170 cm, marmagasságuk pedig 75-125 cm. A hímek 50-90 cm hosszú tülkös szarvat viselnek, barnás színű szőrzetük pedig jóval sötétebb árnyalatú, mint a nőstényeké.

A szitatungák vemhességi ideje 250 nap, ellésenként csak egy utód jön a világra. A fiatalok egy-másfél éves korban érik el az ivarérettséget, élettartamuk pedig akár 15-20 év is lehet. A világ állatkertjeiben egyébként kb. 550 szitatunga él, a világállomány éves szaporulata pedig összesen 61 borjú volt az elmúlt 12 hónapra számítva.

fotó állatkert kölyök antilop

Cukifaktor: (4/5)
Szerintetek: (5/5)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása