"Sziasztok!
Szeretném bemutatni nektek Hakut, akit tavaly augusztusban dobtak be a teraszunkra, 2 hetesen.
Nagyon rossz állapotban volt, a macskanátha ráhúzódott mindkét szemére, nem akart enni, pedig még macskaanyatej-pótló tápszert is kapott.
Aztán megtaláltuk a tökéletes állatorvost, Varga Józsit (örök hála neki), aki megműtötte Hakut. Sajnos ki kellett operálni az egyik szemét, és a másik is hályogos maradt, de azért egész jól lát vele. Legalábbis úgy tűnik, mert minden mozgó tárgyat és élőlényt megtámad, és összerág. :)
A műtét során újra kellett éleszteni, mert leállt a szíve, de szerencsére ma már teljesen egészséges. Leszámítva egy "apróságot": tavasszal kiderült róla, hogy macska-AIDS-es, azaz FIV+. Ez a betegség csak macskákra veszélyes, emberekre nem, viszont nagyon kell vigyázni, nehogy elkapjon valami betegséget, mert nagyon lassan gyógyul. Ezért immunerősítő port kap, ezüstkolloidos vizet iszik és szőr- és bőrtápláló vitamint szed... Talán emiatt annyira rossz, mert előtte semmi sem szent. Mindent és mindenkit megrág, aki csak a foga ügyébe kerül, de egyszerűen nem lehet nem szeretni. :)
Szerintem nagyon szép cica lett, de én talán elfogult vagyok vele. :)
Üdv:
Dorka"
Köszönjük, és úgy gondoljuk, hogy Haku keresve sem találhatott vona magának gondosabb gazdit.
Friss cukikommentek