Bömbi és Borisz első találkozásáról, barátságuk kezdetéről itt olvashattatok.

Borisz cárevics azóta komoly trónörökössé serdült, másfél évesen 4 kiló, de még növésben van, lévén a nagytestű fajták kb. hároméves korukra érik el a teljes méretüket.

Pici korában a kedvenc játéka egy patkány volt, mostanság inkább egy botra kötözött, zöld színű, valaha méhecskét formázó plüssfigurát cipel magával lelkesen, vonszolja magával végig a lakáson, hozza nekünk, hogy dobáljuk.

Eleinte gyakran álcázta magát virágnak, mára erről leszokott, bár nyáron lelkesen kertészkedett az erkélyen (leginkább cserepeket vert le).

Szívesen kucorodik bele a mosdókagylóba, bár természetesen a dobozok és szatyrok hozzák igazán lázba, mint minden valamirevaló makkát.

Amikor első alkalommal vittem dokihoz oltásra, megkérdeztem, mikor hozzam ivartalanításra a fiatalurat. "Ahogy a párjának szokta, fogdossa meg a golyóit, és ha úgy érzi, hogy kifejlődtek, akkor hozza el" - válaszolta. Pár hónappal később ismét megjelentünk nála: a párom, Borisz és én. A párom szemlesütve, szégyellős mosollyal állt, én pedig közöltem a dokival: "Megtapogattam a golyóit, ahogy mondta, szerintem szépen fejlettek, úgyhogy hoztam ivartalanításra" - és előretoltam a páromat. A doki csuklott párat, aztán röhögni kezdett. Végül persze Boriszka vett búcsút a koronaékszerektől, szerencsére nem volt semmi komplikáció.