Szükségünk van a mindennapi cukira!

Ha otthon a kisállat megint kiakasztotta a cukiságmérőt, elkezdett beszélni, vagy megint beszorult a tortadobozba, oszd meg velünk! Küldd be saját fotódat, videódat, vagy amit a weben láttál. Adj hozzá rövid leírást, és jelöld meg a forrást, ha nem a sajátod.

Friss cukikommentek

Még egy kölyök az orangutánoknál!

2010. december 18. 12:46, erykah komment

"Nyolc napja mindkét nőstény orangután kölyköt nevel Állatkertünkben. Az áprilisban anyává lett Jambi után ugyanis a budapesti születésű, 14 éves Mengi is világra hozott egy kölyköt. A most nyolc napos apróságot kis szerencsével már a nagyközönség is láthatja.

 

Újabb orangután kölyök született Állatkertünkben. Mint ismeretes, az Emberszabásúak Házában látható szumátrai orangutánoknál – tízesztendős szünet után – tavasszal már napvilágot látott egy utód. Az április 4-én világra jött Moira nevű apróságnak most féltestvére született, azonos apától, de természetesen egy másik anyaállattól, hiszen egy nőstény orangutánnál általában hét-nyolc év is eltelik két ellés között.

 

A most született kölyök világra jövetelére december 9-én csütörtökön, 15 óra 45 perckor került sor. Menginek, a 14 esztendős, budapesti születésű anyaállatnak ez az első kölyke, de szemmel láthatóan nem okoz gondot neki az utód gondozása, felnevelése. Mi több, annyira ölelgeti és védelmezi, hogy jelenleg nemcsak a látogatók, hanem a munkatársaink is alig-alig láthatnak valamit a rendszerint „anyai takarásban” lévő apróságból. Az állatgondozóknak azért sikerült alaposabban is megfigyelni az állatot, és ennek alapján úgy tűnik, hogy hím ivarú kölyökről van szó. Nevet azonban eddig még nem kapott. Ahogyan az Állatkert más állatait, természetesen az újszülött orangutánt is örökbe lehet fogadni jelképesen.

 

Az kölyök apja, Chuij egyébként eredetileg Hamburgban látta meg a napvilágot 1996-ban, és 2004 óta tagja a budapesti csapatnak.

 

A kicsi napjait egyelőre az evés és az alvás tölti ki, s ezt a tevékenységet folyamatosan anyja vörösesbarna szőrzetébe csimpaszkodva végzi. Az első napokban lényegében semmit sem lehetett látni belőle, főleg, mivel Mengi nagyon fáradt volt, és ezért inkább a közönség szemei elől elrejtett elkülönítőben tartózkodott. Némi szerencsével azonban most már meg lehet pillantani az újszülöttet. Idősebb féltestvérétől nemcsak sokkal kisebb méretei különböztetik meg, hanem az is, hogy szünet nélkül az anyján csimpaszkodik.

 

A szumátrai orangutánok (Pongo abelii) kritikusan veszélyeztetett emberszabásúak. A trópusi erdőségek lakói 400 és 1500 méter közötti tengerszint feletti magasságban. Táplálékuk nagyrészt gyümölcsökből, levelekből, fák kérgéből, illetve apróbb állatokból áll. A természetben rendszerint magányosan élnek. A nőstények 270-280 napos vemhesség elteltével hozzák világra utódjukat, ellésenként rendszerint csak egyet. A kölyök két évig vesznek magukhoz anyatejet, és általában 8-9 évesen válnak teljesen önállóvá. Élettartamuk az 50 évet is meghaladhatja. A világ állatkertjeiben mintegy 240 szumátrai orangután él, kevesebb tehát, mint a közeli rokonnak számító, ugyancsak kritikusan veszélyeztetett borneói fajból" - olvashatjuk a Budapesti Zoo 2010. 12. 16-i híreiből.

Fotók és forrás: Fővárosi Állat- és Növénykert

 

 

fotó állatkert kölyök orángután

Cukifaktor: (5/5)
Szerintetek: (5/5)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása