Ha már Boriszt is felköszöntöttem itt, a blogon, úgy illik, hogy a nagyfiúról, Bömbiről se feledkezzek meg. Őfelsége ma hétéves!

Kétökölnyi gombóc volt, amikor elhoztuk Ürömről. Ültem a barátnőm autójában az anyósülésen, ölemben a csöppséggel, életem első cicájával, és kétségek rohantak meg. Biztos, hogy jól döntöttem, amikor egyedül bevállaltam egy élőlényről való gondoskodást? Milyen mamija leszek neki? Biztos, hogy ő pont hozzám akart kerülni?

Akkor Bömbike elkezdett dorombolni. És akkor már tudtam, éreztem, hogy igen, életemben ilyen jó döntést még nem hoztam...

Az elmúlt hét évben soha, egy pillanatra nem bántam meg, hogy megmacskásodtam. Családunk azóta kiegészült egy csodás pasival és még egy tüneményes cicával, és biztos, hogy még további állatok is érkeznek majd az életünkbe, de számomra mindörökre Bömbi marad az ELSŐ cica, akinek különleges helye van a szívemben.

Isten éltessen, drága kincsem!