Nyár elején magunkhoz vettük Kázmérunk húgocskáját, aki a rendkívül fantáziadús Hugi nevet kapta. Az első pár napot a férjemmel Tarzanként és Jane-ként töltöttük, folyamatosan ugrásra készen lestük, hogy Kázmér mikor szándékozik átharapni a torkát/gerincét a kicsinek. Volt némi villongás, de igazából csak egyszer-kétszer éreztük azt, hogy tényleg bántaná, ha nem lépünk közbe. Aztán Kázmér kb. a harmadik naptól úgy érezte, hogy már nem kell a kicsinek minden lépését szemmel tartani, különben is, az Ő uralma megdönthetetlen. Azóta megadóan tűri, hogy Hugi a semmiből rávesse magát (ez naponta kb. 500-szor történik meg), a farkával bokszoljon (ez napi 5-6 órán át megy), kitúrja a tányérjától (persze ezt nem hagyjuk, de amikor "visszarendezzük" őket, Hugi rettentő félelmetesen morog, képzelhetitek). Szóval zajlik az élet, amikor Hugi esetleg véletlenül netalántán egy kicsit elfárad, akkor békésen alszanak egymáson/egymás mellett, mosdatják egymást és szemlélik a világot. Haláliak. Ja, és Hugi sem megy a szomszédba alvópózokért! :)" – írta nekünk Kisjuc.