Lett egy egerünk. Illetve kettő lett, aztán most csak egy van, de ne menjünk a történet folyamának elébe. Szóval Timivel úgy döntöttünk, hogy két állat nem állat, kell még több, és akkor Timi kimondta a varázsszót: japán táncoló egér. Első blikkre ezt úgy képzeltem el, mint egy kabuki maszkos-kimonós, húzott szemű kis rágcsálót, aki a két hátsó lábán táncol, ha a szobában megszólal az Iron Maiden, pedig nem is. Sima egérformájú kis állatokról van szó, iszonyú aranyosak és nagyon-nagyon kicsik, a hüvelykujjamnál nem nagyobb egyik sem, és a tánc, na az meg külön kategória, és sokkalta viccesebb, mint ahogy azt elképzeltem.

Az ilyen beszerzéshez persze nem elég az impulzus, egy egér nen olyan, mint egy doboz After Eight, amit azért veszünk meg, mert a madarasteszkóban pont szemmagasságban pakolják ki ezernégyér', aztán megbánjuk, és mivel a mentás csoki amúgy is baszkurálja a gyomrunkat, kivágjuk a picsába, nem. Először is kell egy lakhely, ami egyrészt legyen elég tágas, hogy ketten elférjenek benne, másrészt meg ne csak egy snassz akvárium legyen már, mert abban semmi pláne nincs, nemhogy méretarányos mókuskerék. A választásunk egy cirkuszsátor formájú ketrecre esett, amit összerakni első bkikkre olyan bonyolultnak tűnt, mint egy Ikea-szekrénysort, de a gyakorlatban pikkpakk végeztünk vele, csak ajánlani tudom, komolyan.

Három szint, alul fel lehet tölteni faforgáccsal vagy más fajta alommal, a középsőn van egy etetővályú és az itató, a felsőn meg egy kis ház, aludni, az ügyes kínai gyerekmunkások tettek még bele egy mókuskereket és a középső szintre egy kis ablakot, gondolom, mozizni a egereknek vagy törpehörcsögöknek, mert ennek a két rágcsálónak szánták a ketrecet, legalábbis az ábrák szerint. Nekem egerem még nem volt, nemhogy táncoló, de sima sem, Timinek viszont volt tapasztalata velük, egy fiú-egy lány felállásban, akik, mivel nem voltak egy korosztály, nem dugtak egész nap és terítették be a ketrecüket icipici egérgyerekekkel.

Páros mókában gondolkodtunk mi is, egy egér nem egér felkiáltással, de az egyik állatkereskedésben csak egy egér volt és neki is volt valami baja az egyik szemével (nem nyitotta ki az istennek se, és láthatóan oldalazva közeledett), és ettől kicsit megrettentünk, mi van, ha nem lesz Budapesten egér? Ráadásul táncoló? Persze lett, két fiú, akik olyan nyugodtan üldögéltek a terráriumban, mint Kósa Lajos a debreceni városházán fizetésnapon, nem bántották egymást, sőt, a tízperces megfigyelési periódus alatt istenigazából nem csináltak semmit, az egyik aludt egy papírhengerben (olyanban, ami a WC-papír elfogyása után marad) a másik meg néha a fejére lépett, mert dafke nem a henger mellett közlekedett, hanem azon keresztül, jóhogy. Ezt tekinthettük volna akár figyelmeztető jelnek is, de az eladó megnyugtatott, békés népek ezek, nem lesz gond.

A két egér igencsak egyformának tűnt, pici, szőrös kis hurkák, nagyjából egy felnőtt hüvelyk nagyságban, farokkal, a nyakuk körül sötétszürke csuklyával. A rohangálósabb farkán volt pár fekete folt, ő lett Schumacher, a nyugodtabbik pedig Gerrard, a Liverpool csapatkapitánya, aki alapesetben higgadt ember, de ha kell, tud idegbeteg is lenni. Vettünk egy kis hordozódobozt, az eladó a farkánál fogva felemelte a két delikvens, amitől én kapásból rosszul lettem, mert belegondoltam, mi lenne, ha engem emelgetne így egy nálam úgy kétszázszor nagyobb lény, de megnyugtattak, hogy ez a szakszerű fogás, na persze, tessék ezt az egérnek elmagyarázni. A hordozódobozban úgy másfél percnyi nyugalom után kezdődött a viustánc, és végre megtudhatta, mitől táncoló a japán egér.

Mert forog a tengelye körül, körbe, azért. Timit értelemszerűen nem érte meglepetésként, hogy a két fehér-szürke hüvelykujj saját farkát kergetve rohangál a kis dobozban, de én nem értettem semmit, mi bajuk? Attól tartottam, kapnak egy infarktust a nagy rohangálásban, ha nekem kellene ennyit mozognom egyhuzamban, mentővel vinnének el, az kurvaisten. Elképesztő, mennyire fürgék és agilisek ezek a kis állatok, Áder János nem volt ilyen lelkes, amikor a köztársasági eskütételre igyekezett, pedig. A dupla körtánc alatt Gerrard és Schumi néha egymásnak ment, de ebből nem lett balhé, eltáncikáltak magunkak, mi meg elindultunk hazafelé, ahol két mit sem sejtő macska várt minket.

A folytatásban: mozizó macskák, és egérpankráció a cirkuszi sátorban.