Szükségünk van a mindennapi cukira!

Ha otthon a kisállat megint kiakasztotta a cukiságmérőt, elkezdett beszélni, vagy megint beszorult a tortadobozba, oszd meg velünk! Küldd be saját fotódat, videódat, vagy amit a weben láttál. Adj hozzá rövid leírást, és jelöld meg a forrást, ha nem a sajátod.

Friss cukikommentek

Egy csészényi kismalac

2013. március 21. 13:35, CukiságBlog komment

Angliába körülbelül két éve terjedt el egy új őrület, hazánkban pedig most kezdi megvetni a lábát. Ez a törpemalac tartás, vagyis őket már törpének sem hívhatjuk, inkább minimalacok. Ezeket a kis lényeket három fajta keresztezéséből hozta létre egy angol tenyésztő, Jane Croft, tehát nem az anyatermészet teremtette őket. Áruk is igen borsos, mintegy 700 angol fontért juthatunk hozzá egy malackához, ami közel negyed millió forint.

tumblr_mbwkn71Z8B1romqqvo1_500_1.jpg

Nevüket is méretükről kapták, az angol elnevezés szerint teacup pignek nevezik őket, és ez nem véletlen, újszülött korukban beleférnek egy teáscsészébe. A kifejlett állatok mindössze fél kilót nyomnak, és még egy macska is nagyobb náluk. Szeretetigényük azonban óriási, ezért sok törődést igényelnek, viszont a gazdi nem marad hála nélkül. Rendkívül intelligensek, játékosak és kifejezetten tiszta állatok, így a szobatisztaságra is gyorsan rászoknak. 

Különlegességük miatt hamar az angol celebek új mániája is lett, így például Victoria Beckham is ezzel lepte meg férjecskéjét, ahogy a Harry Potter-filmekben Ront alakító Rupert Grint is büszke tulajdonos. 

tumblr_inline_mgbotxDzBL1r44uli.jpg

tea-cup-pigs.jpg

cat-not-apparently-amused-by-teacup-pigs-copy.jpg
Azért be kell vallanunk, tényleg hipercukik...

minimalac teacup pig törpemalac

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása