Szükségünk van a mindennapi cukira!

Ha otthon a kisállat megint kiakasztotta a cukiságmérőt, elkezdett beszélni, vagy megint beszorult a tortadobozba, oszd meg velünk! Küldd be saját fotódat, videódat, vagy amit a weben láttál. Adj hozzá rövid leírást, és jelöld meg a forrást, ha nem a sajátod.

Friss cukikommentek

Bemutatkozott a Fővárosi Állatkert új lakója

2013. augusztus 07. 13:45, CukiságBlog komment

A mai nap bemutatták a két hónapos kis leopárdbébit a sajtónak, holnaptól pedig már a nagyközönség is láthatja a foltos szőrmókot. 

1_39.jpg

A ritka perzsa leopárdoknál történt körülbelül két hónapja a gyermekáldás, azonban eddig a kicsit a gondozókon kívül senki nem láthatta. Anyukája Cezir, és az apuka Nadír már rutinos szülőknek számítanak, ugyanis a mostani kicsi már a hetedik utódja a párnak. Az elmúlt hónapokat anyjával egy elzárt szülőszobában töltötte, azonban mostanra eljött az idő, hogy megkapja a szükséges oltásokat. Mivel ez a folyamat azzal jár, hogy a kicsit el kell választani anyjától, így egyszerre több vizsgálatot is elvégeztek rajta gondozói. Ezek mellett megállapították a nemét is, és mivel kisfiúnak bizonyult, ezért a Dante nevet kapta. 

A kölyköt és az anyaállatot a nagyközönség várhatóan csütörtöktől láthatja a leopárdkifutóban, amely a tigrisek szomszédságában található. Mivel az apát ilyenkor külön kell zárni az anyától és a cseperedő kölyöktől, ő az éjszakai órákban használhatja a kifutót.

3_5.png

2_8.png

Forrás: zoobudapest.com

kölyök perzsa leopárd született fővárosi állat- és növénykert

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása