Na jó, valójában nem ördög, hanem kismacska. Csak vicc volt.
Na jó, valójában nem ördög, hanem kismacska. Csak vicc volt.
.jpg)
Ez itt Bogyó, Levente 11hetes nyula, aki minden este lelkiismeretesen imádkozik (=mosakszik).

A szinkronalvó görények ihlették ezt a kutyát és a macskát. "A mi lakásunkban is van feng shui, mint a kis görényeknél, csak nálunk kutya-macska előadásban. Amúgy, ők ketten gyakran alszanak így, (vagy fejtől fejig, akkor ölelkezve), ilyenkor a macsek hangosan dorombol a kutyának, aki megpróbál visszadorombolni, amiből viszont leginkább csak morgás lesz" - írta a Cukiságnak Sün.

"Itt van a mi Snecikénk! (éppen kábítózik)" - írja Ágnes és ez alapján azt kell feltételeznünk, ők a cipőben tartják a kokaint.

A következő fotón a Sorbonne egyetemi tankönyvbolt kutyájának szomorú ábrázatát figyelhetjük meg. Említést érdemel még a fegyelmezett, szigorúan a küszöbön belüli állás is, melyet semilyen körülmények között nem módosított, igaz bemenni nem akartunk.
Judit leveléből kiderül, Artúr igen közkedvelt, híres állat. "O a mi cikisagunk! Artur, a 2 eves francia bulldogunk! Olyan kis cuki ,hogy vannak jarokelok akik csak direkt azert a mi utcankat valasztjak, hogy megnezhessek a keritesen keresztul" - írta a Cukiságnak.
Itt a nyár, amit Matyi is rendkívüli módon élvez, ember ismerősét napernyőnek használva. "Érdemes megfigyelni a hátsó lábtartási technikáját" - írja tulajdonosa, Adri.

A felvétel fül-tematikában igen erős, illetve bambatekintet terén sem utolsó. Balról meghatározhatatlan fajú Zsebike, jobbról az értelmes Prücsök.
"Éppen mosakszik, amúgy normális szegény", írja Bobek gazdája, Szofi. Sajnálja, hogy kis kedvence lemaradt a húsvéti veresenyünkről, mi azonban úgy gondoljuk, Bobek inkább a félelmetes ám cuki szőrpamacs kategória abszolút győztese lehetne. (Szerintünk Bobek valójában vérnyúl és a kép az átalakulás pillanatát mutatja be. Féltünk is volna nem azonnal posztolni őt.)

Pindur macskáról valójában ez archív felvétel, ma már ugyanis 7 kiló. Itt hathetes és már ügyesen tud ijedten nézni, illetve emberszerűen ülni.

Spagetti feltehetően csajjal álmodik, rendkívül szórakoztató arckifejezéssel vigyorog. "A képek, amik magukért beszélnek 4 éve készültek. Azóta Spagetti uraság szemüveges és gondolkodó, azaz bölcs és nyugodt cica lett, hatalmas bajusszal" - írja Gábor. Röhögő állatok sorozatunk itt látható.

Legnagyobb örömünkre húsvét után is kapjuk a nyúlfotókat. A Brúnóról (törpe, kosorrú, logófülű, bak egyed) készült felvétel azért is közeli szívünkhöz, mert egyben a szuperközeli sorozat ékes darabja. A második felvételen Brúnó a kádban piheg.

"Két cicánk van, egy fehér és egy vörös, név szerint Bruce és Willis. Nálunk főleg a Willis a cuki, (a vörös). Szegény Bruce igazi giccsmacska, csak pózol, de nem csinál vicceseket. A haslógatós képhez: Ilyen a macskasors! Nézzétek a szemét, ahogy azt mondja: nekem ez jutott, de beletörődöm, lényeg, hogy a tesóm kényelmesen fekszik!" - írja Melinda.
A halakat a kiskacsa-gondozó lelkiismeretesen táplálja. Annyira szürreális, hogy inkább gyorsan nézze meg:
'A vad kutya' subjecttel érkezett a fotó, több, érdemibb hozzáfűznivalónk nekünk sem lehet.


Pocakot a "hülye nézés" kategóriába is nevezhette volna olvasónk, András, de inkább a "Pocak szívesen heverészik a kerti hintán" kategóriába sorolta. "A háttérben látszik a szomszéd boxere, aki nagyon sajnálja, hogy nem vehet részt a mókában" - írta a Cukiságnak.
Pixy és Sprite, a két pirosszemű levelibéka egy átlagos hétköznapját örökíti meg a videó, amit olvasónk, Eszter készített.

"Anyukám sokmindenre számított az 50. születésnapján, de arra nem, hogy kiskutyát fog kapni. A kutyus immáron jócskán megnőtt, de azóta is a család szeme-fénye. Bársonykának nevezte el anyu, és úgy tud nézni az emberre, ahogy semmilyen más állat nem tud. Egyszerűen azért, mert nekik nem húzza le a szemük alatt a bőrt a nagy fülük súlya. A képen épp morcos, mert nem kap ételt - egész nap megállás nélkül enne, mint minden kutyus" - írja Norbi. Utólag is boldog születésnapot kívánunk!
Friss cukikommentek