"A korábbi hatosfogat sajnos trióra csökkent, így adott volt a név: Athos, Porthos, Aramis. Mindent szétrágnak, látszik az igazi csibészség a fejükön. :)" – írta nekünk Eszti.
Köszönjük!
"A korábbi hatosfogat sajnos trióra csökkent, így adott volt a név: Athos, Porthos, Aramis. Mindent szétrágnak, látszik az igazi csibészség a fejükön. :)" – írta nekünk Eszti.
Köszönjük!
"A langur egy majom, a kis krokodilok pedig harapni is tudnak
Budapest, 2011. május 26. (csütörtök) – Két újabb állatfajt ért el a tömeges szaporodási kedv a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Ezúttal a cerkófmajmok rokonsági körébe tartozó languroknál, valamint a krokodiloknál jöttek világra apróságok.
Az elmúlt időszakban szinte minden héten több különféle kisállat születéséről és kikeléséről számoltak be a Fővárosi Állat- és Növénykert illetékesei. A tömeges méreteket öltött szaporodási kedv elérte a krokodilokat és a langurokat is.
A jávai langurok ábrázatukat tekintve az egykor népszerű moncsicsi figurára emlékezető, Délkelet-Ázsiában őshonos majmok, amelyek Budapesten a Xántus Jánosról elnevezett állatházban kerülnek bemutatásra. A ritka majomfajt 2007 óta láthatja a fővárosi közönség. Akkor két nőstény, Negro és Szmörre, valamint egy Orange nevű hím került Budapestre. A nevek az állatok színére utalnak, ugyanis ennél a fajnál két, egymás mellett előforduló színváltozat létezik. Természetesen Negro a fekete, Orange és Szmörre pedig a narancsvörös-aranysárga szőrzetet viselő változatot képviseli. Az első sikeres szaporodásra 2008 augusztusában került sor, és azóta a nőstények lényegében minden évben világra hoznak egy-egy utódot.
A mostani kölyök május 13-án született, tehát nemsokára eléri a kéthetes kort. Így most már elég fejlett ahhoz, hogy kis szerencsével a közönség is láthassa. A nap nagy részében anyjába csimpaszkodik, alszik, vagy éppen tejet iszik. A nemét persze ilyenkor még nem lehet megállapítani. Az apróság, akárcsak Szmörre, az anyaállat, a vöröses színváltozat képviselője.
A jávai langurok mellett a kis krokodilok az Állatkert legújabb jövevényei. A nílusi krokodilok hat tojást raktak, ezek közül ötből kelt ki krokodilbébi az elmúlt hét során. Az aprócska, tenyérnyi méretű állatoknak a Pálmaházban alakítottak ki egy óvodaként szolgáló akva-terráriumot. A kis krokodilok elég félénkek, hiszen ebben az életkorban a természetben igen sok állat szeretné őket csámcsogva elfogyasztani. Ilyen veszély persze az állatkerti krokodilocskákat nem fenyegeti, de ők ezt nem bízzák a véletlenre. Éppen ezért általában a kövek közé, illetve a vízinövények alá bújnak el, és onnan lesnek ki az őket szemlélő látogatókra.
A Fővárosi állat- és Növénykertben több mint húsz éven át nélkülözni kellett a rendszeres krokodil szaporulatot. Ennek egyszerű oka az volt, hogy Öcsi, a több mint negyvenéves hím krokodil hosszú éveken át magányosan élt a Pálmaház egyik oldalszárnyában. Az 1934-ben lebontott, de a régi – 1912-es– tervek alapján 2006 őszére újra felépített Krokodilház megnyitásakor Öcsi nemcsak tágasabb helyet, hanem egy nálánál fiatalabb párt is kapott. A Bécsből érkezett nőstényt Panninak nevezték el. Panni és Öcsi frigyéből először két éve jöttek világra kis krokodilok, így a mostani már a második fészekaljnak számít ettől a tenyészpártól."
Forrás: Fővárosi Állatkert, Hanga Zoltán szóvivő. Fotó: Bagosi Zoltán
"Sziasztok!
Szeretnék veletek egy pár képet megosztani az én kis kedvencemről, akit Macinak hívnak (7 hónapos). Nagyon szeret játszani a labdájával. Ha nem figyelek rá, nagyon tud hízelegni. Megszokta, hogy a bal zsebemben mindig van számára valami finomság, így ha nem figyelek, akkor odaáll mellém, és az orrával bökdösi a zsebem, hogy adjak neki falatkát. Maci mellett van 3 cicám is, akikkel sajnos nem igazán jön ki. Nagyon szeretem őt (bár én minden kutyust szeretek), és remélem, sokáig lesz mellettem" – írta nekünk Andy.






Köszönjük, és kívánunk nektek sok-sok boldog évet együtt!

Köszönjük!
Out küldte nekünk az alábbi videót, egy tanyasi alomról.
Köszönjük! Forás: indavideo.hu
"Sziasztok!
Ő volt itt a szemem fénye, Vattacukor, de sajnos már meghalt. Ezeket a cuki képeket találtam róla, előre is köszönöm, ha kikerülnek a képek! :)" – írta nekünk Dóri.
Köszönjük!
"Sziasztok!
Szeretném, ha ti is látnátok, milyen egy tökéletes szimbiózis. Ebben a malacom gyengül el a cica szőrétől, és a cica imádja a malac melegét. Tökéletes az együttélés, pontosabban az együtt alvás. :D" – írta nekünk Szandra.
Köszönjük! Forrás: indavideo.hu

Köszönjük!
"Mellékelném a törpehörim, Pocok reggeli ébredését. Az éjszakai ügyeletem után amikor hazamentem az ivótálkájában aludt. Csúnya buli lehetett... Szerencsére a lányokat már hazaküldte és a piásüvegeket is eltüntette XD Remélem nektek is tetszeni fog!" - írta nekünk Bagdi Mariann



Köszönjük!
"Az én kis nyuszimról, Bruce Lee-ről szeretnék egy pár fotót küldeni. Bruce imád labdázni, kedvenc játéka a rózsaszín hercegnős labda. De a tapéta, a fotel alja, a függöny, a vezetékek, a ruhák és egyéb dolgok is számításba jöhetnek nála! Nyúl Őfensége azért néha nekünk is szentel egy kis időt elfoglalt életéből (igaz, miért ne lehetne egy nyúl elfoglalt? :D). Nekünk a tisztálkodásban és a mosásban is segít: cuki kis rózsaszín nyelvével tisztogat minket és ruháinkat. Imádjuk, bár olyan rossz tud lenni néha, mint az ördög! Megjegyzem, Őfensége egy fekete, fiú, lógófülű, kosorrú törpenyúl, aranyos szürke talpakkal. Hát ennyi lenni dióhéjban a mi kis ördögi angyalunkról!" – írta nekünk Gabi és Éva.
Köszönjük!
Több videó is megjelent már a Cukiságon, amiben a vidrák kavicsmániáját és ügyeskezűségét csodálhattuk. Itt egy újabb film. "Itt a piros, hol a piros?"
Forrás: Indavideó, Orionstar videói között





Köszönjük a képeket, és együttérzünk veletek. Nem, erre nincs mentség. Remélem, egyszer valóban lesz állatvédelmi törvényünk.
A fekete macskától sokan tartanak, babonából, de ez a bagoly szemmel láthatóan nemhogy nem fél, hanem egyenesen imádja szőrös barátját.
Forrás: indavideó
Szandi sok képet küldött a saját, valamint a párja kutyáiról, ezekből szemezgettünk.





Köszönjük!
János bá'-tól kaptuk az alábbi fotót, sajnos minden kommentár nélkül, mindössze annyit tudunk, hogy a csincsillát Hópihének nevezték el.
Köszönjük!
Figyelem, figyelem! Gyorsteknős indul az első vágányról kavicsos part útirányon át tenger végállomásra! A vágány mellett kérjük, vigyázzanak!
Forrás: indavideó
Még hogy az állatok nem tudnak beszélni...
Forrás: indavideó
Dobozok lepik el a lakást, dobozok mindenütt: még üresek a falnak támasztva, már megteltek a könyvespolcokon, a beépített szekrény polcaira besuvasztva, de lassan nem férnek, jut mindenhová belőlük, a padlón egymásra tornyozva, egy intelligensebb patkányra lenne szükség, hogy megtalálja a kivezető utat a labirintusból, és még mindig egy csomó holmi vár becsomagolásra... Jesszusom, ennyire gazdagok vagyunk? Minek ennyi csetresz? Jé, ezt milyen régóta kerestem már... Ezt hová tegyem? Már megint hol van a ragasztószalag? Bömbi-Bömbi, ki leszel fordítva! Boriszka, gyere ki szépen a dobozból! Na jó, elmúlt éjfél, feküdjünk le, korán kelünk...
Kaja, vizesedény, alomtálcák, kaparófa, gegér, minden megvan? Medve koma, a hűtő! Bömbi végigóbégatja az utat, de legalább most nem hány, mint amikor egyszer elvittük Szentesre, a szüleimhez, végigrókázta az utat, csórikám, elismerem, nem ez volt a legjobb ötlet, többé nem is utaztattuk, de most muszáj, igaz, nem 160 kilométerre, csak három kerülettel arrébb. Bocika csendben szemlélődik, őt – látszólag – nem viseli meg annyira, hogy kimozdítják megszokott környezetéből.
Na, most itt várjatok, legyetek jó kiscicák, majd jövünk a többi cuccal...

Bömbi a radiátor alatt lapít, Borisz a beépített szekrény polcán fogad pár óra múlva. Bömbi a maga részéről elhatárolódik a történtektől, Borisz egész testében reszket, próbálom megnyugtatni őket, simogatom, beszélek hozzájuk, Boci hálásan bújik, Bömbölő még mindig nem mer előjönni... Visszazárom a szobájuk ajtaját, pakolunk lent valamennyit, de félóránként pár percre bemegyünk hozzájuk.
Félelmük fokozatosan oldódik, lassan felülkerekedik a kíváncsiság...
(Folyt. köv.)
Friss cukikommentek